Kettős Szentannai siker a LETIA OB-én!
Az idei évben is megrendezték a „Legyél Te is agrárgépész! Országos és Junior Bajnokság” csapatversenyt.
Idén már jelenléti formában került megrendezésre a Mezőgazdasági Eszköz – és Gépforgalmazók Országos Szövetsége által szervezett Bajnokság, melyben a középiskolás diákok mérhették össze tudásukat. A verseny lebonyolításához a Gödöllői Szent István Egyetem biztosított otthont.
Az Országos Bajnokságra 16 csapat jelentkezett az ország 11 középiskolájából.
A résztvevő csapatoknak szakmai feladatokat kellett megoldaniuk. A felsőbb éves diákok az őszi félév során hét feladatot oldottak meg, az így megszerzett pontjaik alapján kialakult sorrend szerint az első hat helyen végzett csapat a döntőben mérhette össze tudását.
A döntő 2023. február 17 – én került megrendezésre.
Gyakorlati és elméleti feladatokat kellett teljesíteniük a csapatoknak, melyek között szerepelt szemenkénti vetőegység beállítása napraforgóra, rendsodró kar szakszerű összeszerelése, járműgenerátor időre történő szét és összeszerelése, valamint egy játék traktor összeállítása.
Végül következett egy kvízjáték, melyben agrár és pénzügyi kérdéseket kellett megválaszolniuk a játékosoknak. Ebben a feladatban mind a hat csapat egyszerre vett részt és azok kapták a pontot, akik elsőként tudták a helyes választ.
Ezután a csapatoknak szünet következett, míg a szakmai zsűri tagjai értékelték a feladatokat, és meghozták a döntést, hogy ki legyen a 2022 / 2023 – as év Legyél Te is agrárgépész! Országos Bajnokságának győztese.A nyertes csapat a KeményMAG(Csala Dávid Károly, Adamik István, Farkas Máté, Semsei Márk Dávid, Szabó Erik) lett, akik szoros versenyben szerezték meg az első helyezést. (Szentannai Sámuel Református Gimnázium, Technikum és Kollégium – Karcag).
Nyereményeik:
- MEGFOSZ fődíj: 4 napos belföldi szakmai tanulmányút,
- Axiál által felajánlott: A nyertes csapat összes tagjának az iskola elvégzése és sikeres szakvizsga letétele után az Axiál Kft. minden csapattagnak ösztöndíjat, valamint álláslehetőséget ajánl fel, melynek részleteit az Axiál Kft. képviselőjével előre egyeztetnek.
- A MEGFOSZ tagok által felajánlott nagyobb értékű tárgynyeremények,
- Szerelőbőrönd az AXIÁL Kft. részéről,
- 1 napos üzemlátogatással egybekötött szakmai nap,
- Teljes munkaruházat szett az AMAZON-WERKE Kft. felajánlásával,
- A MEGFOSZ tagok és az Euroleasing Zrt. által felajánlott ajándékcsomagok.
Második helyen végzett a TraktorÁszok csapata (Szekér Bence, Kis János, Kormos Bence, Mile Artúr Bálint, Ursz Tibor). (Szentannai Sámuel Református Gimnázium, Technikum és Kollégium – Karcag)
Nyereményeik:
- A MEGFOSZ tagok által felajánlott kisebb – nagyobb értékű szerszámkészletek,
- Szerelőbőrönd az AXIÁL Kft. részéről,
- 1 napos szakmai nap egy MEGFOSZ tag felajánlásával,
- A MEGFOSZ tagok és az Euroleasing Zrt. által felajánlott ajándékcsomagok.
Hatodik helyen végzett a VáltóRECSEGtetők csapata (Nagy Zsolt, Bökönyi Norbert, Gyöngy Kevin Tamás, Koncz Tibor, Tasnádi Tamás Ádám). (Szentannai Sámuel Református Gimnázium, Technikum és Kollégium – Karcag).
Nyereményeik:
- A MEGFOSZ tagok és az Euroleasing Zrt. által felajánlott ajándékcsomagok,
- 1 napos szakmai nap egy MEGFOSZ tag felajánlásával.


