Sikeres GÉPÉSZEK

Szerző: adminweb21 Közzétéve:

Az idei évben is megrendezték a szakképzés legrangosabb országos szakmai versenyeit.

Most lehetőség nyílt a versenyek hagyományos, jelenléti lebonyolítására.

A 12. évfolyamon két diákunk jutott be az „Ágazati és ágazaton belüli szakmai érettségi vizsgatárgyak versenye” országos döntőjébe. Szolnokon rendezték meg a központi írásbeli és szóbeli fordulókat, a mezőgazdasági és erdészeti gépésztechnikai ismeretek vizsgatárgyból.

Farkas Máté 12.B osztályos tanuló nagyon szoros versenyben a II. helyezést érte el.

Mezőgazdasági gépésztechnikusi végzős évfolyamon az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny 21 fős döntőjébe, melyet Csornán rendeztek meg.

A diákoknak előzetesen központi írásbeli feladatsort kellett megoldaniuk a Gödöllői Egyetemen, majd szóbeli feladatokat kellett kifejteniük. A következő napon gyakorlati feladatsort kellett teljesíteniük, gépalkatrész előállítást kézi szerszámokkal, szántást kellett elvégezniük adott területen a verseny szántás szabályai szerint, illetve gabonavető gép beállítást és előkészítést üzemeltetésre.

Az összesített pontszámok alapján Nagy Pál 5/13.B osztályos tanuló az előkelő 9. helyen végzett, valamint igazoló oklevelet kapott a technikusi szóbeli vizsgafeladat alóli mentesítéséről 100% teljesítménnyel és 5-ös érdemjeggyel.

Szintén befejeződött az EuroSkills 2023 nemzeti válogató, Nehézgép-szerelő versenyszámban, melyen Csala Dávid Károly 12.B és Szabó Sámuel Péter 5/13.B osztályos tanulók remekül szerepeltek.

A feladatok között motorindítási hiba megoldás, robotkormány rendszer vizsgálat és javítás, hidraulikus egységek hibáinak megoldása mellett egy traktor nullszervízét is el kellett végezni, valamint egy számítási feladatot is kaptak a versenyzők, ami a permetezőgépre és a kijuttatott mennyiségre fókuszált.

Kategóriák: KözérdekűVersenyek